de vigyázzatok, fagyottak a rózsák, a vödörben csokrosak, a 799 csokra, valahol útközben megfagy, aztán csak ingatja a fejét, hogy ő sem így gondolta, azthitte majd fess lesz, levele is hullatlan. van az a rózsáscigányember, már hét évvel ezelőtt is, itt valahol egy utcasarkon, aki ilyenkor tulipános, egy ölnyi tulipán, nem győznek nyöszörögni a szárak, de nem mertem venni, fagyos, aztán kiolvad, és nézhetem ahogy szirmahull, szeret-nemszeret, és számolom, és valami kijön, kiakarja.

de a rózsaszövet hibátlan. függöny, párna. ha lenne hozzá tehetségem, szoknya is.

meg a pirosmadár. éjjel repdesnek. helyetcserélnek, úgygondolom, egyik az életlenbe megy át, másik a fókuszba. különben a bariczkatinál fotósszombat lesz, én nem is tudom, hogy képzeljem ezt el. csak a nap is  besütne oda abba a napfényműterembe, bárcsak. mit vegyek majd fel, ilyeneken gondolkozom, meg hogy hajatmossake. izgulok, na.

de a piros nekem újszinem. vastag szőnyegekre is vágyok belőle, meg angol tapétákra.

vagy mégjobban egy utazásra, akármilyenszínben.

vagy mégjobban egy kutyára, tibetiterrierre.

vagy mégjobban arra, hogy visszataláljanak énhozzám a szavak, én meg kedvtelve mondatokat rakjak belőlük, egy mesényi kupacot, valami záporosat, viharosat, hogy gumicsizmában, gumikabátba érdemes csak belelábalni, olyat. meg félálomvilágot, egy veszélyes történetet, csak óvatosan, csak óvatosan, fájnifog.